Elindult toborzókampányunk! Részletekért keresd fel közösségi média felületeinket is!

“A borító megfogott, a tartalom megtartott” – Interjú A Melon legelső befektetőjével

interjú a Melon első befektetőjével

Ismét óriási érdeklődés és szuper beszélgetések mellett zajlott a Melon befektetői találkozója szeptember 23-án. Vendégünk volt Törő Gergő (CEO, Creatiger Kft.), a Melon egyik első befektetője és hosszú ideje partnere, aki  megosztotta saját történetét, miért is szeret ennyire a Melonnal együtt dolgozni.

Törő Gergő tapasztalatai – A legnagyobb vonzerő

„Először befektetők voltunk, aztán váltunk ügyfelekké. A borító megfogott, a tartalom megtartott.” – kezdte Törő Gergő a mesélést a Melonról.

Gergő számára a legnagyobb vonzerő a befektetéshez az ötlet volt, mert pontosan tudta, hogy ez a probléma őket is érint – nehéz megfelelő munkaerőt találni. A Melon viszont egyszerű, mégis hatékony megoldást kínál erre a problémára. 

“A csapat és a kivitelezés minősége az, ami megfogott és megtartott bennünket.” – hangsúlyozta Gergő.

A csapat ereje 

A Melon mögött egy rendkívül elkötelezett csapat áll, akik hosszú éveken keresztül dolgoztak azon, hogy a projektet piacképes termékké fejlesszék. 

„A csapatunk nemcsak egy terméket épít, hanem egy küldetést teljesít – megkönnyítjük a KKV-k életét” – tette hozzá a Gergő.

Törő Gergő kiemelte, hogy a Melon csapata nemcsak szakmai tudását, de hatalmas odaadását is beleteszi a projektbe. Az applikációval már több mint 2000 magyar vállalkozás találta meg gyorsan és költséghatékonyan a megfelelő munkaerőt.

Vigyázz, kész rajt! – Irány Európa! 

A magyar piacon elért sikereinkre építve gőzerővel készülünk a nemzetközi térségek meghódítására. A Melon előtt óriási lehetőségek állnak a német nyelvű piacokon, éppen ezért érdemes még MOST belépni crowdfunding kampányunkba. Jelenlegi célunk 150 millió forintos tőkebevonás, amelynek köszönhetően elindíthatjuk terjeszkedésünket Németországban, Ausztriában és Svájcban. A befektetés akár 30-szoros megtérülést is hozhat a következő évek során, és a terveink szerint egy szakmai felvásárlás révén exitre készülünk.

Miért a Meloné a jövő? 

„A legnagyobb kihívás a mai munkaerőpiacon, hogy gyorsan, hatékonyan találjunk megfelelő munkavállalót. A Melon erre kínál egy nagyon egyszerű, mégis átfogó megoldást.” – hangsúlyozta Törő Gergő,  Melon befektető. 

A HR Tech piac globálisan évi 10%-os növekedést produkál, és a MelonApp az első magyar vállalat, amely teljesen automatizált toborzási megoldást kínál. A nemzetközi trendek egyre inkább az automatizáció irányába mutatnak, és a MelonApp erre az igényre reagálva már sikeresen bizonyított itthon. A nemzetközi terjeszkedés kulcsfontosságú lépés, hogy megerősítsük pozíciónkat ebben a gyorsan változó szektorban.

Melon eredmények

Eljött a TE időd! – Ma többet ér a pénzed!

Most jött el az idő, hogy TE is részese legyél a Melon hatalmas sikereinek, egész Európában! A projekt itthon már bizonyított, így nem érdemes húzni a befektetést! Hamarosan vége a zárt szakasznak, és kevesebbet fog érni a pénzed. Használd ki a már nem sokáig elérhető cégérték kedvezményeket, fektess be még MA! 

Kattints a linkre a befektetéshez!

https://tokeportal.com/melon/

A cikk végére értél. Ha érdekelnék még hasonló tartalmak, látogass vissza blog oldalunkra, vagy nézz körül az ajánlott írásaink között jobb oldalon!

Kiemelt cikkeink

állásinterjú

Hogyan interjúztass jól? Így spórolsz meg felesleges köröket

hr trendek

HR Trendek 2025-ben: Tehetségekért folytatott verseny, adatvezérelt döntések és a toborzás új dimenziói

gondterhelt ember

5 gyakori hiba, amit a KKV-k toborzás közben elkövetnek

alt=""

Bértranszparencia: Miért érdemes nyílt lapokkal játszani a munkaerőpiacon?

Adattörlés kérése

Amennyiben szeretné, hogy adatait töröljük, az alábbi űrlapon keresztül jelezze felénk: