Olyan hatalmas segítséget kapnak a HR-esek, hogy az egész munkaerőpiac megérzi majd

Egy magyar HR-Tech cég úgy döntött, komolyan felforgatja a vállalatok életét. 

Sokan azt gondolják, a HR-esek dolga kimerül annyiban, hogy jelölteket keresnek a betöltendő pozíciókra és adminisztratív feladatokat végeznek. Azonban egy HR-es nagyon fontos stratégiai szerepet tölt be a cégek életében és befolyásolni tudja annak sikerességét, így a toborzási folyamat sokszor csak egy kis részét képezi a munkájuknak. 

A Melon éppen ezért megalkotta a munkaerő keresés Foodpandáját és létrehozott egy olyan AI alapú aggregátor szolgáltatást, amely segíti a vállalkozásokat azzal, hogy időt, energiát és pénzt spórol meg HR szakembereiknek.

Egy HR-es megkönnyíti a toborzást a MelonAppal, amely automatizált munkaerő keresést valósít meg.

A HR szakemberek inkább arra fókuszáljanak, hogyan hozzák ki a legjobbat az alkalmazottakból 

A Melon HR Technology szolgáltatása átalakítja a HR-esek szerepét – sőt mi több, életét – azzal, hogy a kezükbe ad egy mesterséges intelligenciát használó asszisztenst, ami lényegében elvégzik helyettük a toborzás száraz részét. A HR szakemberek például egy lépésben adhatnak fel álláshirdetést Magyarország legnagyobb állásportáljaira a listaárak töredékéért, majd összes jelöltjüket egy felületen gyűjthetik. Továbbá a MelonApp saját felhasználói jelölt adatbázist biztosít, ahová bármennyi jelöltet fel lehet tölteni. Így HR-esek egybefüggő és strukturált adathalmazt kapnak a toborzás során.

A HR szakemberek már mesterséges intelligencia alapú szoftverekkel keresik a munkaerőt, mint amilyen a MelonApp.

A Melon egyedi, több év alatt felépített tudásbázisa

Minden állástípust máshogy, más portálokon, más paraméterekkel érdemes hirdetni, melyet a Melon csapat több év alatt épített fel tudásbázisában. Ennek a tudásbázisnak a folyamatos frissítését, javítását egy mesterséges intelligenciát alkalmazó algoritmus végzi, ami monitorozza a hirdetési kampányok hatékonyságát, és ez alapján automatikusan frissíti ajánló adatbázisát. Ennélfogva, ha valamelyik portálról jobb, több jelölt érkezik egy adott pozícióra, akkor az új kampányokhoz már ezt a portált fogja előnyben részesíteni.

„A Melon tudásbázisa több mint 400 állásra tartalmaz teljes szakmai adatbázist: melyik állást hol érdemes hirdetni, milyen beállításokkal, milyen bérezéssel és milyen hirdetési összeggel. Így a lehető leghatékonyabban költi el az álláskeresésre szánt összeget” 

– mondta Prémecz Gergő, a Melon munkaerő toborzó rendszer ötletgazdája.

Ezen felül a Melon a mögötte álló tudásbázis felhasználásával összeállít egy olyan toborzási kampányt – egy olyan hirdetési csomagot –, ami az adott pozícióhoz a legrelevánsabb álláshirdető oldalakat tartalmazza. A HR-eseknek nem kell a hirdetésekkel bajlódniuk, nem kell jelölteket gyűjteniük több helyről, digitális HR asszisztensük, a MelonApp már csak az előszűrt, megfelelő jelölteket listázza, nekik pedig csak el kell dönteniük, ki válna a cégük legnagyobb hasznára. 

A lehető legjobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat és más technológiákat használunk. Hozzájárulhat, vagy a beállításoknál kikapcsolhatja ezek működését. View more
Cookies settings
Elfogadás
Adatvédelmi és cookie beállítások
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active
Hogyan törölheti a cookie-kat, és hogyan tilthatja le azokat: Amennyiben nem szeretné, hogy cookie-kat használjunk, letilthatja azokat. A letiltás böngészőfüggő, és különböző módon történhet. A legnépszerűbb böngészőkben a letiltás mikéntjéről az alábbi linkeken szerezhet tudomást:
Save settings
Cookies settings

Adattörlés kérése

Amennyiben szeretné, hogy adatait töröljük, az alábbi űrlapon keresztül jelezze felénk:

Elindult közösségi finanszírozó kampányunk, amellyel Te is részese lehetsz külföldi sikereinknek!